Căutare

Articolul:

A szociáldemokraták megnyerték a választásokat, de úgy tűnik, vesztettek. A Demokrata–Liberális Párt második helyen futott be, de úgy tűnik, győztek. A fenti visszásság híven tükrözi a november harmincadikán tesztelt egyéni választókerületes szavazási rendszer, mondjuk így, „különleges” logikáját.

A harcos rendszer

A rendszernek egyéni összecsapásokon kellene alapulnia – talán ezeken alapul, csak nem mindig tartja tiszteletben a végeredményt. Még emlékszünk, hogy nagy politikai csatározások tárgya volt, milyen egyéni választókerületes rendszert kellene bevezetni.

Olyat, amelyben a jelöltek a polgármesteri székért vívott csatához hasonlóan mérkőzzenek meg, vagy olyat, amely tiszteletben tartja azt is, hogy egy pártra hányan szavaztak, vagyis az általános szavazati arányokat. Az egyéni választókerületes szavazási rendszert a pártok közül szinte mindenki támogatta, de szinte mindenki ellenezte is.

Ugyanis számtalan arra vonatkozó javaslat tűnt fel, hogy milyen elvek alapján épüljön fel a rendszer. Aztán valamilyen keverék átment a parlamenten, és a választókkal megpróbálták elhitetni, hogy ebben a rendszerben csak az arra érdemesek kerülhetnek a parlamentbe. Itt fel lehet vetni azt a kérdést is: a vox populi feletti alkalmasságon mit is értünk – de inkább beszéljünk a rendszerről, illetve alkalmazásának eredményeiről.

Uninomi… hogy?

Amint a felmérések mutatják, a szavazatukat kinyilvánítók közül csak minden ötödik ismerte a jelöltet, aki a kerületében indult. Vagyis nyolcvan százalék továbbra is pártra szavazott, és nem a jelöltre. Legtöbben nem is ismerték a jelölt nevét. De talán jobb is így. Miért? Azért, mert a kedvenc jelölt, annak ellenére, hogy a legtöbb szavazatot mondjuk összegyűjti kerületében, nem biztos, hogy bejut a parlamentbe.

A rendszer ugyanis, abbeli igyekezetében, hogy arányos legyen, teljesen elveszíti transzparenciáját. Néhány matematikai művelet nyomán könnyen kiderülhet, hogy a legjobban helyezett jelölt helyett a második vagy a harmadik kerül be.

Nem fejtegetjük itt, hogy honnan ered ez a rendszerhiba, de tény, hogy létezik. Tehát az egyéni választókerületes rendszer, amit annak érdekében kellett volna bevezetni, hogy „felelősségteljessé tegye a politikai szerepet, illetve az emberek döntésellenőrzési lehetőségét növelje”, hatalmas felháborodást is okozhat.

Már a pártoknak sem tetszik

Az első alkalmazás után úgy tűnik, hogy a rendszer már a „szüleinek” sem tetszik. A nagy politikai pártok vezetői is kemény szavakkal bírálták. Theodor Stolojan szerint ez a lehető legrosszabb szavazati rendszer az összes közül, míg Mircea Geoană igazságtalannak érzi, hogy nem a legtöbb szavazatot gyűjtött jelöltek jutnak be.

Sebastian Lăzăroiu elnöki tanácsadó is a rendszer szükséges reformjáról beszél. A tanácsadó a változtatás lehetőségét ahhoz köti, hogy mennyire „elégedettek a választók” vele, illetve mekkora felháborodást okoz majd egy-egy népszerű jelölt kiesése.

Ha valójában ezen múlik, akkor valószínűleg marad az egész, ha azonban a politikai vezetők nyilatkozataiból indulunk ki, akkor lehet, hogy négy év múlva – vagy amikor a következő parlamenti választásokra sor kerül – új rendszert tesztelnek majd rajtunk. Kérdés, hogy ki mit szeretne inkább.

Az úgynevezett tiszta egyéni választókerületes rendszert, amelyben minden kerületből csak az jut be, aki eléri a fele plusz egyes arányt? Az is lehet, hogy újra jöhet a listás szavazás, és akkor az egész nyári nyilatkozatdzsungel a felelősebb jelöltekről biztosan csak valami félreértés lehetett.